„Díszpolgári védelem” – adj mattot Orbánnak!

A történet egy patinás egyetemmel kezdődik, ahol a professzori kar hirtelen úgy dönt: díszpolgári címet ad egy autoriter hatalom jelképének. A döntés nem önmagában születik meg, hanem egy hosszú, kompromittáló játszma végpontjaként. A táblán már régóta felállt a struktúra: pénz, lojalitás, intézményi védelem, zsarolhatóság, kamucégek és propagandagépezet.

Ahogy a Markolós-feladványunkban, úgy itt is politikai szimbolikája van a rejtvénynek. A fekete a kormány és annak rendszere. A király maga Orbán Viktor, aki a központi hatalom összes elemét egyesíti: ő az összefonódott erőtér. A bástyák az állami intézményrendszerek – egyetemek, alapítványok, minisztériumok –, a huszár pedig a bennfentes cég: a megfoghatatlan szereplő, aki ide-oda ugrál, nehéz, de nem lehetetlen elkapni. A gyalogok természetesen a szolgálatkész elemek, akik nélkül aligha működne a rendszer – az egyszerűség kedvéért: azok, akik még mindig tudnak tapsolni egy pártgyűlésen. Ez a hadsereg védi a királyt: a rendszer zárt, egymást takaró figurákból áll. A pénz és a lojalitás falat épített köré.

Fehér pedig a társadalom, azaz mi.

A fehér király a közérdeket és a nyilvánosság fennmaradását szimbolizálja, a királynő a sajtó, a közvélemény és a civil társadalom együttes erejét, a bástyák az átláthatóságot, a jogot és az ellenőrzést jelképezik. A huszárok az aktivisták és független képviselők, akik kiszámíthatatlanul léphetnek. A gyalogok az állampolgárok.

Amint látható, a fehér király nincs jó helyzetben: a fekete struktúra erős, bebetonozott. De a táblán megjelent egy figura, amely nem illeszkedik a megszokott vonalakba – ez a fehér huszár. Az aktivista, aki átugorja az akadályokat, váratlan állásokból támad, nem a megszabott frontvonalon halad, hanem feltár: leleplezi a díszpolgári döntést, és meg is próbálja azt megakadályozni. Jelen állásunkban is ő indítja a kombinációt. Nem ő adja ugyan az első sakkot, de nélküle nem lenne matt.