A Budapesti Iparkamara duális képzésre és roma ösztöndíjra kapott milliárdokat – és elköltötte luxusra. Bécsi tanulmányút 500 ezer/főért. 48 oldalas tanulmány 25 millióért (500 ezer/oldal). Duális képzés ismeretét vizsgáló tanulmány 30 millióért.

Orbánék uniós „gazdaságélénkítő” támogatásai gyakran nem gazdaságot élénkítenek, hanem a haverok bankszámláját. A NER-ben az ellenőrzés csak a „nem baráti” pályázóknál szigorú – a többieknél bármi megengedett.

A tanodák tíz éve léteznek: civil alapítványok uniós pénzből segítenek hátrányos helyzetű, főleg roma gyerekeknek. Valódi munka, valódi eredmények. Aztán jött az Orbán-rezsim, és 2015-ben az új pályázatokon a működő tanodák szinte egy sem nyertek. Helyettük „normál” iskolai alapítványok és gyanús nagyüzemi pályázatírók vitték el a pénzt.

Van egy kép, ami mindent elmond a magyar állam elmúlt tizennégy évéről. Nem tankról szól, nem szónoklatról, nem választási plakátról. Egy fürdőszobáról szól. Egy harmincmilliós fürdőszobáról, amelynek falát tizenegy millió forint értékű olasz márvány borítja, padlóját kilenc és fél milliós fekete-fehér mozaik, és amelynek polcain ott sorakoznak az ötvenkétezer forintért darabonként vásárolt — össz

2014-ben járunk, abban az évben, amikor minden egyes járásnak 13 millió forintért kellett volna esélyteremtő programot készítenie. Hát, esélyt teremteni valóban sikerült – csak épp nem a rászorulóknak, hanem a kreatív pályázatíróknak és a gasztroipar váratlan hőseinek.

A helyzet kísértetiesen emlékeztet a 2014-es sztorira, amikor a TASZ hosszú pereskedés után végül hozzájutott néhány Századvég-anyaghoz, amelyek némelyike szerintem csak azért nem került be a világirodalomba, mert a világirodalom tiltakozott. Mi pedig, ahogy olvassuk ezt a világszínvonalú magyar közpénz-költési abszurdot, lassan rájövünk: ez nem más, mint a bürokrácia Rejtő-regénye. Csak itt nem a kikötőben vernek át, hanem a költségvetésben. Nem légiósok lőnek mellé, hanem közvélemény-kutatások. És nem a sivatag szellemei kísértenek, hanem a mellékleteké, amelyek néha felkerülnek az adatbázisba – néha nem –, de mindig ugyanannyiba kerülnek: sokba.

Van az a pillanat, amikor az ember elolvas egy pályázati szöveget, és úgy érzi, hogy most tényleg megérkezett a jövő. “Interaktív Palóc Hagyományokat Bemutató Ház” – hát ki ne akarna ilyet látni?

Az ország megint okosabb lett. Vagy legalábbis annak hiszi magát, mert a legújabb EU-s projekt keretében végre valóra vált a digitális forradalom álma: KÉT-HÁROMSZOROSAN TÚLÁRAZOTT, ELAVULT ÉS GYENGE LAPTOPOKAT OSZTOGATNAK AZ ISKOLÁKBAN. Igen, ezt is sikerült. Magyarország megint feltalálta a pénzmosás laptopos változatát.

A történet egy patinás egyetemmel kezdődik, ahol a professzori kar hirtelen úgy dönt: díszpolgári címet ad egy autoriter hatalom jelképének. A döntés nem önmagában születik meg, hanem egy hosszú, kompromittáló játszma végpontjaként. A táblán már régóta felállt a struktúra: pénz, lojalitás, intézményi védelem, zsarolhatóság, kamucégek és propagandagépezet.

A magyar közélet egyik legnagyobb romantikus története nem a szerelemről szól, hanem a szemétről. Pontosabban: arról, hogyan lehet egy működő szemétszállítási rendszert úgy átalakítani, hogy végül a kukák legyenek a legstabilabb intézmények az országban. Egy korábbi korrupcióinfón már feltártam, hogy a Nemzeti Kukaholding milyen elegáns mozdulatokkal teszi tönkre a szemétszállítást. A háttérben eg

Van az a pont a magyar közéletben, amikor az ember már nem is felháborodik, csak hátradől, kér egy kávét, és csendben megfigyeli, hogyan válik a valóság Monty Python-jelenetté. A közoktatás informatikai rendszereinek története pontosan ilyen. Ha valaki egyszer megírja a „KRÉTA és a NEPTUN: a két rendszer, amely túlélte a józan észt” című regényt, az minimum mágikus realizmus lesz, de valószínűbb,

Volt egyszer egy patinás egyetem Debrecenben, ahol a professzorok egyszer csak megszavazták, hogy Vlagyimir Putyin, az a vérben áztatott despota díszpolgár legyen. Az ember csak kapkodja a fejét: hogyan lehetséges, hogy egy tudományos intézmény ennyire mélyre süllyed? A válasz egyszerű és undorítóan cinikus: mert az elmúlt években uniós milliárdok ömlöttek az egyetemre, amiket nem valódi kutatások

A mozgáskorlátozottak autóvásárlási támogatása papíron szép gesztus: új Suzukinál 1 millió, használt nál 600 ezer forint. Csakhogy a támogatás csak akkor jár, ha kötelezően a Duna Lízingtől veszik fel a hitelt – Garancsi István cégétől, az Orbán-barát oligarchától, aki a pénztárgép-bizniszből is milliárdozik.

A koraszülöttek szüleinek segítése nemes cél lenne egy normális országban. Csakhogy amikor Lázár János felesége kuratóriumi tag egy alapítványnál, amely 1,2 milliárdot nyer „mentorprogramra”, akkor már érezzük a szagot: itt nem a babák érdeke a lényeg, hanem a pénz szétosztása a haveroknak. A „Korábban Érkeztem” Alapítvány EFOP-1.2.10-16 projektje három városban segítené a szülőket lelkileg – de a

Képzeljétek el, kedves olvasók, hogy valaki kétszer vesz meg ugyanazt a rozsdás tragacsot, csak mert az eladó mosolyogva ígéri: „másodikra jobb lesz”. Így járt a Nemzeti Közlekedési Hatóság is, amikor 2013-ban 425 millióért rendelt egy online KRESZ-tananyagot a tanuloknak.hu oldalra, majd 2014-ben újabb 500 millióért egy „kreszfelfrissito.hu” oldalt – összesen közel egymilliárdért. Mintha az első

A Lágymányosi hídfőnél 15 hektáros területet az állam 2012-ben fél hektárért 385 millióért vette. 2014-ben a maradék 14,5 hektárt birtokló Duna Passage Kft.-t 16,5 milliárdért vásárolták meg – vagyis a teljes területért közel dupla árat fizettek.

Cikón 4 milliárd uniós pénzből „ultramodern” szemétlerakót építettek. Aztán technikai hiba miatt szennyezés lett, a bűz elviselhetetlen, a szennyvíz kifolyt. A lerakót üzemeltető önkormányzati cég (Re-kom) pénzügyi gondba került, kötvényei veszélyben.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kapott 2 milliárd forintot egy GINOP-projektre, hogy „infokommunikációs szemléletformálást” végezzen a kis- és középvállalkozásoknál. A cél szép volt: digitális fejlődés segítése. A valóság: luxusrendezvények, focielőadások és baráti cégek hizlalása.

Volt egyszer egy állami intézmény, a Klebelsberg Központ (KLIK), amelyik úgy döntött, hogy modernizálja az iskolák adminisztrációját. Ehhez 2013–2015 között egy 10 milliárdos TÁMOP-projektet indítottak, amiből 900 milliót egy informatikai rendszerre költöttek: beszerzési modul, tanügyi rendszer, vezetői információs rendszer, egységes adatbekérő – csupa olyan dolog, ami az iskolák és a központ élet

Képzeljétek el, kedves olvasók, egy olyan országot, ahol a „szociális” szó nem a rászorulók segítését jelenti, hanem egy gigantikus, jól olajozott gépezetet, ami uniós és állami pénzeket szivattyúz át fideszes zsebekbe. 2013 óta több ezer szociális szövetkezet alakult Magyarországon, szinte egyik napról a másikra, mintha csak egy varázsló intett volna a pálcájával. A céljuk papíron szép: hátrányos