Gyermekesély a mosógépben – 33 milliárd forint a 40 fokos programon

Valahol Nógrád szívének rothadó közepén, Zabar faluban, a civilizáció utolsó morzsái között áll egy viskó. Nem ház, nem központ, nem fejlesztési csoda – egy viskó, amit valaki egy sufniból „átalakított”, hogy elférjen benne két mosógép és egy hazugsághegy. Ez itt a magyar gyermekszegénység elleni harc: programnevek, pályázati számok és mosási ciklusok formájában.

Az egyik mosógép egy 13 milliárdos „Integrált Gyermekesély Program” zászlóshajója. A másik a Máltai Szeretetszolgálat 20,8 milliárdos „Fókuszban a gyermek” fedőnevű akciójából pottyant ide, mint egy uniós aranytojás. Két gép, két projekt, egy falu, és nagyjából annyi gyerek, mint amennyi lelkiismeret az egész rendszerben: nulla egész semennyi.

A papíron gyermekszegénységet csökkentünk. A valóságban – mosunk.

Délelőtt az önkormányzat „Gyermekesély-programos” gépével lehet mosni (mert az papíron másik univerzum), délután pedig a máltaiakéval, nehogy a könyvelőnek lelkiismeret-furdalása legyen. Két külön projekt, két külön jelentés, két külön pénzforrás – ugyanarra a mosóporra.

Ez nem szociális munka, ez a pénzmosás metafizikai szintje.

A falusiak persze röhögnek rajta, de inkább kínjukban. Aki dolgozik ott, már csak legyint: a gépek működnek, a gyerekek néha betévednek, és mindenki úgy tesz, mintha ez az egész a „felzárkóztatás” része lenne, nem pedig egy tíz évig tartó közpénzbohózat.

A helyszín hivatalosan a „Jelenlét Ház”. Ez az, ami 13 milliárdból épül országszerte. Valójában egy kiszögelt bódé, ahol a festék is megszökne, ha lenne lába. És mint kiderült, ugyanitt működik a „Jelenlét Pont” is – külön program, külön milliárdok, de ugyanaz a hely, ugyanaz a viskó, ugyanaz a mosógép, csak más logóval és egy újabb táblával a falon. Ha valaki nem értené: a „Ház” és a „Pont” között a különbség nagyjából annyi, mint egy mosópor reklám két szlogenje között. Ugyanaz a kosz, ugyanaz a víz, csak másik csomagolás. Persze volt ott élet is. Két gyerek, akik a salgótarjáni logopédushoz jöttek – mert minek is az óvodában beszélni tanulni, ha át lehet gyalogolni a „gyermekesély központba”? Legalább addig is tűnik úgy, mintha történne valami. A papíron mindenképp.

A kérdés nem az, hogy ez tragikomikus-e – hanem az, hány nullát tesznek még a végére. Mert minden mosógép mögött egy tanulmány, egy képzés, egy „stratégia” lapul, amit valaki már háromszor elszámolt, négy külön projektben. Hány milliárd szivárgott már el a „hátrányos helyzetű gyermekek” nevében, miközben azok a gyerekek maximum a statisztikában szerepelnek, és ott is csak dísznek?

Ez az ország egy pénzmosó, amit közben szenteltvízzel locsolnak.

A „gyermekvédelem” lett az új aranybánya: mindenki segíteni akar, amíg van EU-s pénz hozzá. A szegénység lett az üzleti modell, a „felzárkóztatás” meg az új politikai stand-up. A zabari viskóban viszont legalább őszinte a helyzet: ott tényleg mosnak. Nem gyerekeket, nem statisztikákat, hanem nadrágokat. Egyik program délelőtt, a másik délután. Két mosógép, két logó, egy ország. És ha az ember elég sokáig nézi, ahogy a centrifuga pörög, egyszer csak rájön: ez itt nem fejlődés – ez a pénz illata, amikor meleg vízbe kerül.

A gyerekesély programokról ITT olvashatsz

A máltaiak projektről pedig ITT tájékozódhatsz