Markolókanál, jogállam és a Gondviselés - gyilkossági kísérletből „sáreltakarítás”

Magyarországon, 2014-ben egy képviselő és egy újságíró elindult megnézni, hová tűnt három milliárd forint európai uniós pénz. Nem Szicíliában, nem Kolumbiában, nem a ’90-es évek Moszkvájában – hanem Tolnában, a Közgép árnyékában. Ez önmagában is bátor tett, de az igazi magyaros csavar csak ezután következik.

Hadházy Ákost és Spirk Józsefet ugyanis nem megfenyegetik, nem elküldik, nem „elbeszélgetnek velük”, hanem rájuk küldenek egy markológépet. Egy több tonnás, hidraulikus eszközt, amelynek kanala ideális esetben földet mozgat, rosszabb esetben viszont ellenzéki politikusok koponyáját nyitja fel, hallám, van-e benne valami rezsimellenes gondolat. A jelenet már-már túl direkt: mintha Tarantino-filmet rendezett volna a Nemzeti Együttműködés Rendszere, csak itt nincs zene, nincs stáblista, csak egy újságíró, aki nem fékez időben, mert ha igen, akkor ma nem ezt olvasod.

A magyar valóságban ugyanis nem történt semmi - ezt állapította meg első körben a rendőrség. A markológép? Épp takarította az utat. Az üldözés? Optikai csalódás. Az életveszély? Metafizikai kérdés, így vitatható, tehát nem releváns.

A szakértő persze később udvariatlanul belerondított ebbe az idillbe, amikor kimondta az evidenciát: ha az autó megáll, a kanál fejbe csapja Hadházyt. De hát mi ez ahhoz képest, hogy a telep dolgozói pont akkor kezdtek el lázasan telefonálgatni Horváth István polgármesterrel, amikor megérkeztek az újságírók? Véletlenek márpedig vannak. Főleg Magyarországon. Főleg választási ciklusokban.

A rendőrség végül vádemelési javaslatot tett. Az ügyészség is tett valamit: nem tett semmit. Felbujtás? Ugyan! A polgármester nem közvetlenül szólt a markológéphez, márpedig, mint tudjuk, a magyar jog szerint csak az számít bűnnek, ha valaki szemkontaktust létesít a kanállal. És ekkor jön el a jogállam csúcspontja: a bíróság.

2016. február 9-én a Pécsi Járásbíróságon olyan dolog történt, amit eddig csak A Tanú című filmben láttunk: felolvasták az előre megírt ítéletet.

Nem átvitt értelemben.

Nem ironikusan.

Szó szerint.

A bírónő megkérdezi, kíván-e szólni a vádlott az utolsó szó jogán – majd azonnal ítéletet hirdet. Kilenc óra tárgyalás után, egy perces védőbeszédet követően. Sértettek nélkül, mert őket későbbre hívták be, nehogy jelenlétükkel zavarják az igazságszolgáltatás emelkedett magányát.

Az ítélet? Nem letöltendő, nem pénzbüntetés, nem elrettentés. Próbára bocsátás, mert a markolós üldözés elkövetője „idegállapotba került”, lévén egy képviselő bement a lopás színhelyére. Hadházy eközben kapott 30 ezer forint bírságot, mert sárgánál nem tudott megállni. Ez a magyar igazságmérce tökéletesen kiegyensúlyozott:

– sárgán átgurulsz → fizetsz

– majdnem megölsz valakit egy munkagéppel → kapsz egy esélyt, gondolkodj el rajta

A bírónő szerint pedig – hallhatóan, kimondva – tulajdonképpen Hadházy a hibás. Minek ment oda. Klasszikus érvelés. Ugyanez alapján a betörésnél a tulaj a hibás, mert volt lakása, a gyilkosságnál az áldozat, mert élt. És persze senki nem állítja, hogy a magyar bíróság politikailag elfogult, csak azt, hogy nem is próbálta annak az ellenkezőjét eljátszani.

Ez az ügy nem csak arról szól, hogy egy markolókanál majdnem találkozott egy ember fejével, hanem arról, hogy Magyarországon a korrupciót ipari gépekkel védik, a felbujtókat kimentik, az ítéleteket előre megírják, és ha mégis baj lenne, ott a végső érv: Isten, haza, család – és a kis szerencse, hogy a sofőr nem fékezett.

Orbán Viktor Magyarországán ugyanis még a Gondviselés sem a gyengéket védi.

Hanem a rendszert.

A szikár tényeket és a bíró által felolvasott ítéletet az alábbi linkre kattintva tudod elolvasni: