A földárverések kisbetűs része egyszerűen művészet: licitálóknak vállalniuk kellett, hogy nyereményüket csak a Nemzeti Földalap által kijelölt ügyvédekkel írathatják át. Igen, jól olvastátok: az állam verseny helyett monopóliumot biztosít, és mindezt törvényesen.

Nemrég a Kaposvári Egyetem és a Pannon Egyetem “áltanulmányos csodáiról” volt szó. Igen, azok a csodák, amik miatt az uniós pénzek szó szerint eltűnnek a semmibe, miközben valaki kuncogva jegyzi fel a nevét a számlán.

Már az Uniónak is szemet szúrt az alábbi botrány, ezért blokkolta több mint 40 milliárd uniós támogatás kifizetését. A kormány odáig ment, hogy elismeri ezeket a lenyúlásokat, de természetesen ez is az elmúlt nyolc év hibája, vagy épp Brüsszelé, Hadházyé, Sorosé, a liberálisoké - akárkié, csak nem az övéké. A kormány persze eljátssza a rendőrt az Unió kedvéért, és visszaköveteli az önkormányzatokt

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a puccos rövidítésekkel operáló EMMI háttérintézménye) büszkén hirdeti, hogy eddig 30 MILLIÁRD forintot osztott szét. „Szétosztott” – értsd: pénz eltüntetésére tökéletesen alkalmas módon szétcsepegtették a haveri körnek. Most nézzük meg a TÁMOP-7.2.1-11/K-2013-0003 és a TIOP-4.2.1-11/K-2013-0003 projekteket, amelyek – elvileg – 5 milliárd forintot kaptak ellenő

A Markolós feladvány kiindulóállása nem véletlen, és a Tolvajmonitor Gestán bemutatott korrupciós ügyből, és annak utóéletéből indul ki.

Magyarországon, 2014-ben egy képviselő és egy újságíró elindult megnézni, hová tűnt három milliárd forint európai uniós pénz. Nem Szicíliában, nem Kolumbiában, nem a ’90-es évek Moszkvájában – hanem Tolnában, a Közgép árnyékában. Ez önmagában is bátor tett, de az igazi magyaros csavar csak ezután következik.

Hadházy Ákos, a korrupció ellen küzdő független képviselő egy 2016-os sajtótájékoztatón mutatta be az esetet, amelynek célja elvileg a rugalmas munkaidő elterjesztése lett volna. Lett volna… ha a „rugalmas” szót a munkaidőre, és nem az uniós pénz kezelésére értik országunk nagy kreativitással megáldott pénzszobrászai.

Van az a pont, amikor az ember úgy ébred reggel, hogy na, ma biztos nem lep meg semmi. Aztán kinyitja a híreket, és ott virít újra az ország kedvenc szappanoperája: „Roma felzárkóztatás – a milliárdok, amelyek jobban szeretnek világgá menni, mint a gyerekek az iskolába.”

Hiába szóltak előre. Hiába kiabáltak, intettek, mutogatták a piros zászlót. Mindenki tudta, hogy baj lesz – csak épp az ország nagy része már akkor sem figyelt, amikor Hadházy Ákos, még LMP-s képviselőként, 2016 tavaszán kerek-perec elmondta: a kormányzati propaganda nem más, mint takaró a korrupció fölött. Nem is kicsi takaró, hanem egy egész óriásplakát-szövetből varrt fedőlepel. És mi lett belő

Ma, amikor az Erasmusról is letiltottak, amikor az egyetemeink és a teljes oktatási rendszerünk már nem is csak toporog egy helyben, hanem konkrétan hátrafelé menetel, mint egy rosszul bekötött robotporszívó, ideje újra elővenni azt a 2016-ban készült történetet arról, hogyan is tűnt el a magyar oktatásból egy komplett európai pénzeső.

2016 januárjában Hadházy Ákos úgy rúgta be az évet, mintha minimum egy korrupcióellenes pezsgőfürdőből mászott volna ki: az egykori fideszes, majd a pártbeli és kormányzati mutyiktól végleg megcsömörlött, így függetlenné vált képviselő ugyanis ekkor dobta be a sajtónak azt a hangfelvételt, amelyből kiderül, hogy az uniós pályázatok pénze bizony nem magától folyik el – hanem szépen, szabályozott me

Az EU-s támogatások egyik legszentebb alapelve: amit vesznek, azt használni kell, különben fizetés vissza. Itt pedig nemcsak hogy nem használják, de néha még az is kérdés, hogy egyáltalán kinyitják-e a busz ajtaját évente. És mivel ez a projekt 17 milliárdos monstrum, jó eséllyel ez lesz a pillanat, amikor a fenntarthatóság kopogtat, és közli: „Szia, visszajöttem a pénzért.”

Néhány éve a “szociális szövetkezet” volt a csodafegyver: hatalmas szeretet, közösség, szolidaritás, támogatás – és persze EU-s pénzek, amiknek nyoma úgy veszett, mint a csuklónyi ponty a Balatonban. Papíron ezek a szövetkezetek a rászorulókat segítették volna, a valóságban a “rászoruló” gyakran egyetlen ember volt: a szövetkezet vezetője, neve mellett egy tucatnyi cég, és legalább 120 millió forintnyi nyertes pályázat. Van rá esély, hogy ezek a projektek hasonló “sikerrel” valósultak meg, de a “Mosoly Hídja” mindent visz. - ez a korrupció Volánbusza, a csalás gumikacsája, a kreatív könyvelés Woodstockja. Ez itt már nem csak a legalja — ez a legalja alatti pince, ahol valaki nagyítóval keresi a lelkiismeretet, de csak egy újabb számlatömböt talál.

Megint egy újabb falusi horror, EU-s pályázat címen. Tudom, már tele van a hócipőnk az ilyesmikkel, de ha nem írjuk meg újra meg újra, ezek a kis fideszes kiskirályok azt hiszik, hogy a lopás a nemzeti sport része.

Ez itt nem egy bölcsőde. Ez egy luxusvilla, amit 220 millió forint EU-s támogatásból húztak fel Ürömön, Budapest határában, a Róka-hegy villanegyedében. Papíron: „mini bölcsőde”. A valóságban: ingatlanbefektetés, állami pénzből, a gyerekek nevében.